Gyerekkoromban emeletes ágyunk volt a bátyámmal. Arra már nem is emlékszem, ki aludt felül és ki alul, de arra igen, hogy mindketten eléggé utáltuk. Jó, persze, mi akkoriban leginkább azt a tényt utáltuk, hogy egy szobában kell laknunk, úgyhogy végül is mindegy is volt, hogy emeletes ágy avagy sem, csak egymás közelségét úsztuk volna meg szívesen.
Az én lányaim nincsenek ekkora fasírtban egymással, ráadásul rózsaszín őrület is dúl a fejükben egyfolytában, úgyhogy egy ilyen ágytól és főleg magától a szobától minimum visítanának, de inkább földre vetnék magukat örömükben.
Forrás: Karim Rashid
KOMMENTEK